PAPPA

PAPPA
12 éve hűségesen szolgált egy falusi udvarban. Még emlékszik arra a napra mikor odavitték. Mindenki szerette, amit Ő azzal hálált meg, hogy megpróbált megfelelni az Ő Istenének. Őrizte a házat, örült akkor is amikor csak felé néztek. Hálás volt az ételmaradékért amit odavakartak neki. Az idő múlt, és vele az ifjúsága is elszállt. Az egykor pattanó rugók berozsdásodtak, már nehézkes a felkelés. Az Ő Istenei pedig úgy döntöttek, új kutya kell, mert az öreg már sokszor elbólint, nem veszi észre az utcán történéseket. Hát akkor elaltatják hétfőn, keddre pedig hozzák a kölyköt a helyére. De akit megbíztak a szállítással, hogy az utolsó útjára vigye, inkább a saját állatorvosához vitte, ahol megvizsgálták és egészségesnek találták.Hát Pappa így került Alapítványunkhoz. Az első napot végigsírta, hiányzott neki az Ő Istene, aki cserbenhagyta. De most már jól érzi magát. Belenézek a szemébe, és látom hogy tudja. Érti hogy mi történt. Jön utánam, ha megállok, mellém fekszik. És mikor alszik, álmodik. Egy falusi udvarról ami csak az övé volt. És az Istenéről, aki elhagyta, és Ő mégsem haragszik rá. Ha meglátná újra a karjaiba ugrana. Mint akkor, mikor hazavitték, 12 éve.
+36 70 2205600

PAPPA (auf Deutsch)
Er diente 12 Jahre lang getreulich in einem dörfischen Hof. Er erinnert sich noch daran, als er hingebracht wurde. Man liebte ihn und er war dankbar dafür, daher versuchte er die Erwartungen seines Gottes zu erfüllen. Er bewachte das Haus, er freute sich, auch wenn er nur einen flüchtligen Blich bekam. Er war dankbar auch für die Essensreste, was für ihn hingeworfen wurde. Die Zeit verging und so verflog seine Jugend auch. Seine Gelenke verrosteten, es war bereits etwas schwierig aufzustehen. Und sein Gott traf die Entscheidung: er braucht einen neuen Hund, weil der alte schon ab und zu nickert und nimmt die Begebnisse nicht immer wahr. So muss der Alte am Montag eingeschläfert werden und der Neue, eine Welpe, kann am Dienstag kommen. Aber der Mann, der beauftragt wurde ihn auf seinen letzten Weg zu liefern, hat ihn lieber zu seinem eigenen Tierarzt gebracht, wo Pappa untersucht und für gesund erklärt wurde. So ist Pappa bei unserer Stiftung gelandet. Den ersten Tag hat er durchgeweint, er hat seinen Gott vermisst, der ihn im Stich gelassen hat. Aber jetzt er fühlt er sich schon besser. Ich schaue ihm in die Auge und ich sehe, daß er weiss. Er versteht, was passiert ist. Er folgt mir. Wenn ich stehen bleibe, legt er sich neben mich. Und wenn er schläft, er träumt. Von einem dörfischen Hof, der nur ihm gehörte. Und von seinem Gott, der ihn verließ, aber er ist trotzdem nicht böse auf ihn. Wenn er ihn wiedersehen würde, würde er zu ihm fliegen. Wie damals, als er vor 12 Jahren nach Hause gebracht wurde.
Auf Deutsch: +36 20 9731607

One thought on “PAPPA

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.